Vannak helyek, ahol az emberi személyiség új szintre lép. Az operaház? Nem. A Himalája csúcsa? Ugyan. Az igazi átlényegülés az autómosóban történik, amikor kezedbe kerül a nagynyomású mosópisztoly.
Abban a pillanatban, hogy meghallod a kompresszor dübörgését, megszűnik a valóság, és bekapcsol a belső Schumacher. A mozdulatok határozottak, precízek, az arckifejezés koncentráltabb, mint az orvosi műtőben. Bal kéz: lövés. Jobb kéz: hab. Hátra lépés, majd oldalra fordulás – ez nem autómosás, ez koreográfia.
Aztán jön a dráma. A bal első sárvédőn vastag sárpamacs. A tükör mögött beégett bogármaradványok. A felni? Olyan, mint egy ipari kémény belseje. De nem baj, mert te uralod a helyzetet. Legalábbis hiszed.
A valóság? A lövöldözés végén az autód fele továbbra is koszos, a másik fele meg úgy száradt meg, mintha sivatagi porviharon mentél volna keresztül. A hab nem jött le rendesen. A nap már meg is sütötte. De te büszke vagy. Mert küzdöttél. Mert mosni jöttél – és tisztességgel harcoltál.
És akkor jön a szomszéd állásban a másik mosóőrült, aki már öt perce csak a rendszámtáblát sikálja, miközben közben ránézel az órára: elment 1500 forint, és még mindig úgy néz ki a tető, mint egy vakondtúrás. De legalább nem egy gépi mosóban voltál, mint az amatőrök.
Az autómosó nem autómosás. Az autómosó terápia, verseny, önkifejezés és katarzis. Egy kis oázis a hétköznapok közepén, ahol férfi és nő egyaránt úgy érzi, hogy most ő a boxutcából kilépő világbajnok.
👉 Ha érdekel, kik vagyunk, kattints ide: Rólunk oldal
