Miért szeretik a magyarok a dízelt, még ha lassan tiltott drogként árulják is?
A dízel nem üzemanyag. A dízel életérzés. A magyar autósnak nem kell Spotify, ha hallhatja a hideg dízelmotor kopp-kopp-kopp szimfóniáját reggel hatkor, mínusz tízben. Ez nem zene, ez lelki terápia.
Miközben egész Európa úgy néz a dízelre, mint egy radioaktív szivacsra, itthon még mindig megható hűséggel ragaszkodunk hozzá. Tiltják? Kitiltják? Kit érdekel! A magyar sofőr csak mosolyog, és nyugodtan megjegyzi:
„Az én Passatom még 1000 km-t megy egy tankkal. Próbálja meg ezt egy hibrid, kisöcsém.”
Persze tudjuk, hogy a dízel koromot okád, mint egy dühös sárkány, és hogy a környezetre kb. olyan hatása van, mint egy középkori pestisjárványnak. De nem számít. A dízel olyan, mint a nagymama konyhája: tudjuk, hogy nem egészséges, de az illat… az íz… az EMLÉK!
És akkor jön az EU. Meg a városi zónák. Meg a büntetőadó. A magyar sofőr? Kicsit sem pánikol. Kicsit sem siet hibridet venni. Csak legyint:
„Majd lecserélem… ha már a kormány is dízelt tilt. Addig meg hadd füstöljön, jó lesz az.”
Ha lenne „Dízelfüggők Anonim Klubja”, a magyar autósok lennének az elnökségben. Nem akarják, nem tudják, és nem is akarják megtanulni, hogy lehet másképp is. A benzines? Csak pörög. A hibrid? Drága. Az elektromos? Vicc. A dízel? A megfizethető örökkévalóság.
És a legszebb az egészben? Ha valaki lecseréli a dízelt, még évekig meséli nosztalgiával, hogy „bezzeg az 1.9 TDI… az ment, mint a szél!”
👉 Rólunk bővebben: Rólunk oldal
